Önéletrajz

 

Horváth Balázs 1976-ban született Budapesten. Zeneszerzői tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium Zeneszerzés szakán kezdte, majd felvételt nyert a Zeneakadémia Zeneszerzés szakára, ahol Jeney Zoltán, Bozay Attila és Vajda János növendéke volt. 1999-ben diplomázott. Ugyanezen év szeptemberétől 2002-ig a Zeneakadémia Zeneszerzés DLA programjának doktorandusz hallgatója. 2002. szeptemberétől az Egyetem Tanársegédjeként, zeneszerzést, ellenpontot, zeneelméletet tanít. DLA fokozatát 2005. októberében szerezte meg.

Számos nemzetközi kurzus résztvevőjeként Dr. Richard Cornell, Louis Andriessen, Robert HP Platz, Rodney Sharmen, Brian Ferneyhough, Michael Jarell, Marco Stroppa, Denis Smalley, Szigetvári Andrea, Eötvös Péter, Karlheinz Stockhausen és Tihanyi László előadásait hallgatta 1994 és 2007 között, 2003-ban pedig a szombathely Bartók Szeminárium Zeneszerzés programjának asszisztense volt Michael Jarrell és Jonathan Harvey mellett.

1997-ben és 1999-ben második díjat nyert a Zeneakadémia zeneszerzés versenyén. 1999-ben 3. díjas lett a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet pályázatán. 1999-ben Idődalok c. darabja elhangzott Bostonban a 17. ALEA III Nemzetközi Zeneszerzés Versenyének döntőjében. 2000-ben Petrus-passio c. kórusműve nyert nívódíjat a törökszentmiklósi "Megváltás pályázaton". 2002-ben Contraindications, 2006-ban pedig Waiting for... c. kamaraműve nyert 2. díjat a szegedi Vántus István Társaság zeneszerzői pályázatán.
2007-ben első díjat nyert POLY c. darabjával az 'In Memoriam György Ligeti' zeneszerzői pályázaton Berlinben.
2008-ban Repedezett c. művéért 2. díjat kapott a Szépművészeti Múzeum Kardal pályázatán.
2009-ben BORROWED IDEAS c. művével második díjat nyert az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny nagyzenekari kategóriájában.

Több bemutatója hangzott el már Magyarországon és külföldön egyaránt. Kompozícióit játszották a Budapesti Őszi Fesztivál, a Mini Fesztivál, az Új Magyar Művek Bemutatója, a Hommage a Bartók - Hangversenyciklus 2006, az amsterdami Gaudeamus Music Week, a Villeneuve-lez-Avignon-i 25. Centre Acanthes fesztivál, a szombathelyi Bartók Fesztivál, a Making New Waves, az ISCM World Music Days (Ljubljana, 2003 és Göteborg, 2009) fesztiválján, a londoni Music of Today, a Huddersfield Contemporary Music Festival, a FOCUS! 2007: The Magyar Legacy (New York) és a Music in Current (Tokyo) keretében.

2004-ben és 2007-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémián és a New York-i Juilliard School of Music közös projektjének szervezője, valamint egyik művészeti irányítója. A projekt keretében karmesterként is közreműködött.

2005. október 17-én a Budapesti Őszi Fesztivál keretében rendezett szerzői estjén hat kompozíciója hangzott el Vajda Gergely és saját vezényletével. A koncerten három ősbemutatóra is sor került.

Horváth Balázs rendszeresen fellép különböző rendezvények, illetve kortárs kompozíciók karmestereként, előadójaként. Hat fiatal muzsikussal együtt 2009-ben megalapították a THReNSeMBle együttest, mely kortárszene előadására specializálódott, elsősorban pedig fiatal szerzők műveit mutatják be. A THReNSeMBle többek között Pierre Boulez, Luciano Berio, Franco Donatoni, Gryllusz Samu, Horváth Balázs, Toshio Hosokawa, Jeney Zoltán, Soproni József és Tihanyi László műveivel lépett már fel.

2000-2002-ben Kodály Zoltán zeneszerzői ösztöndíjas.
A Magyar Zeneszerzők Egyesülete Horváth Balázst 2004-ben MAGNETS IV (round and round), 2007-ben Waiting for... c. darabjáért Istvánffy Benedek díjjal jutalmazta.
2007-ben Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki.

Darabjait 2001-2006 között az Editio Musica Budapest (EMB), Zeneműkiadó Kft. jelenteti meg.

További információ: Budapest Music Center.

Horváth Balázs 2010-től a New Classical Music Agency partnere.